Politikai megfontolás nélküli gondolatok
a drogfüggőség kezelésének politikájáról

Leon Wurmser
Fordította: Szekeres Anna

Közfelfogás a narkomániásokkal kapcsolatban

Bár az előitéletek az utóbbi 4-5 évben számottevően csökkentek, az érzelmekben keveredik a rémület, a csodálat és a megvetés, ha függőségi állapotokban élőkről -és általában a drogfüggőkről- esik szó. Ezt a közfelfogást jól illusztrálják az olyan kijelentések, mint például az, hogy "a narkománia jellemhiba, a züllötség és akaratgyengeség jele". Ezek szerint a "narkósok" kezelhetetlenek, alávalóak, az erkölcsi fertő megtestesítői. Az ilyen felfogás egy tőröl fakad azokkal az érzelmekkel, amelyekkel oly sok ember viseltetik azok iránt, akik a társadalom valamely más csoportjába tartoznak, és akikbe belevihető mindaz a gyenge, rút, gonosz, ám csábító vonás, amely mindenkiben előfordulhat, de amit mégis felháborodottan utasítanak el. Így vegyül tehát a kiváncsiság izgalma a félelemmel és a haraggal. De gondolhatunk a homoszexuálisok, a feketebőrüek, a zsidók és általában a keleti népcsoportok tagjaival szemben tanusított magatartásra is. Mindez egy bizonyos emberfajta vagy osztály már-már rögeszmés meggyőződéséből fakad, arra vonatkozóan, hogy ők magasabbrendüek mindenki másnál, akiket kikiálthatnak a függőség és gyengeség szimbólumának. Ez a fajta emberi természet, a mélyén gyökerező feneketlen megvetés nem csekély megerősítésre talált a nyugati tradíció néhány -ha nem is minden- vonulatában.

 

A drogfüggés és a politika

A kábítoszerfüggők száma minden társadalmi rétegben -úgy a vezető üzletemberek és az elit értelmiségiek, mint a legszegényebbek között- rendkívüli mértékben növekszik, amint nő a különböző narkotikumokkal összefüggésbe hozott bűncselekmények száma is. Ezek a jelenségek egy csapásra politikailag időszerűvé, úgyszólván divatosakká tették, hogy a "kábítószer-függőség problémája" és annak megoldására hatalmas összegeket és társadalmi hiteleket irányítsanak. Ez magyarázza azt a türelmetlenséget, ahogyan a politikusok és hivatalos körök szemlélik a kérdéskört, és magyarázza vérmes elvárásaikat is a látványos sikerek elérésére és a feltételek azonnali megteremtésére. Mint minden összetett társadalmi, pszihológiai és egészségügyi rendellenesség helyrehozása, a drogfüggőség kezelése is türelmet igényel. A drogfüggőség sikeres gyógyítását még alaposabb kutatómunkának kell megelőznie: fel kell tárni az okokat és megtalálni a legmegfelelőbb kezelési módszereket, amelyeket mindenkor az illető beteg egyéniségének megfelelően kell alkalmazni. Minderről tudomást sem véve, a politikusok nagy része csodás gyógymódok feltalálására számít, és -mint oly sok betegünk is- a terapeutában mindenható megmentőt szeretne találni. Amikor csalódniuk kell a folyamat lassúsága vagy kudarca miatt, nem késlekednek cinikus és elitélő megjegyzéseket tenni, és azonnal visszaesnek a múlt nagy tévedésébe, azaz egyszerűen elintézik az egészet egy kézlegyintéssel: "be kéne zárni mindet egy szobába, a kulcsot pedig jó messzire elhajítani".
A kérdéskörnek a politikával való összekapcsolódása már-már magától érthető módon vezet el egy másik sajnálatos jelenséghez, az opportunizmushoz. Hozzá nem értő, de annál törtetőbb emberek kaparintják meg maguknak a szakma legzsírosabb állásait, vagy könnyű dicsőségre tesznek szert azáltal, hogy belekontárkodnak némely kísérletbe, kikiáltva magukat konyhakész és csalhatatlan szakembereknek, amit a vezető körök készpénznek is vesznek. Tőlük hangos a törvényhozás, ők jutnak a tévé nyilvánossága elé, és ők töltik meg az újságok hasábjait. Az ő kezeik között enyészik el a drogfüggés gyógyítására vagy megelőzésére szánt pénzösszegek nagy része. Nem kevés hatalmat kapnak a létszükségletű pénzösszegek berekesztésében vagy átirányításában más, teljességgel haszontalan célokra.

Leon Wurmser: Unpolitical Thoughts about the Politics of Drog Abuse Treatment (Journal of Drugs Issues)